Penzel-féle

AKUPUNKT - MASSZÁZS

 

 

A terápiáról

Mit jelent ez a fogalom, Penzel-féle AKUPUNKT-MASSZÁZS (APM)?

 

Az APM egy olyan masszázsfajta, amely a kínai akupunktúra alapjai szerint, reflexes idegtevékenység útján, szegementális szabályozó-mechanizmusokon keresztül fejti ki hatását.

 

Az APM mindig akkor hatásos, amikor a szervezetben valami működési zavar okoz panaszt.

Ott, ahol valami funkcionálisan károsodott, a javulás csak korlátozottan, néha sajnos egyáltalán nem lehetséges. Ilyen esetben az orvoslás más módszeréhez kell folyamodni.

 

Az orvos feladata annak eldöntése, hogy az egyes megbetegedéseknél fizikoterápiás kezelés vagy esetleg más terápia kerüljön alkalmazásra.

 

Ha az orvos fizikoterápiás kezelést javasol, akkor az APM a leginkább javasolható kezelés, ugyanis ezzel néha még ott is eredményeket lehet el-érni, ahol az eddigi fizikoterápiás eljárások (masszázs, pakolások, gyógytorna stb.) nem hozták meg a kívánt terápiás eredményt.

 

Ez hogyan lehetséges?

 

A nálunk alkalmazott gyógyászat, nevezzük nyugati gyógyászatnak, az embert nagyon jól ismeri. Pontos ismerete van sejt, szövet, szerv, szervrendszerekről, valamint a különböző vezérlő- és szabályozó-rendszerekről. Így gyógyszeres és egyéb kezelésekkel közvetlenül az adott szervet vagy a szabályozó- és irányítórendszert tudja befolyásolni.

 

Azonban néha akadnak olyan esetek is, amikor semmi nem segít. Betegként ilyenkor a következőket szoktuk hallani: "Szervi elváltozás nincs, a laboreredményei jók. Tulajdonképpen nem is lehetne fájdalma."

 

A betegnek azonban mégis vannak panaszai annak ellenére, hogy semmi okot nem tudtak megállapítani. Van, aki nem akar beletörődni abba, hogy "ezzel együtt kell élnie".

 

Időközben nálunk is ismertté vált a meridiánok rendszere, az energiakeringés. Ezek a fogalmak és ezeknek a jelentősége sokáig vitatott volt a nyugati orvoslás számára, sőt még azt is kétségbe vonták, hogy érdemes-e komolyan venni azt, amit a kínai és japán orvosok teljes természetességgel alkalmaznak a Föld népességének mintegy egyharmadánál.

 

De ez a kezdeti bizalmatlanság, ami a csodagyógyulások kalandos történeteinek és a kommunikációs nehézségeknek volt köszönhető, mindinkább veszít erejéből. Többek között bizonyára azért is, mert 1985-ben sikerült először a párizsi Necker kórházban a meridiánok és az energiakeringés meglétét radioaktív anyagok segítségével bizonyítani. Számos kísérletet végeztek kórházi betegeken és egészséges kontrollegyéneken amelyekkel igazolták azt, ami kínai és japán orvosok között már néhány ezer éve elismert volt.

 

Ezzel megszületett a tudományos bizonyítéka annak, hogy más szervrendszerek (szív, vérkeringés, légzés, emésztő-, hormonális-, ideg- izom-, csontrendszer stb.) mellett ténylegesen létezik az energiakeringés rendszere, ami így terápiás kezelések alapjául szolgálhat.

 

És pontosan ezt teszi a Penzel-féle AKUPUNKT-MASSZÁZS.

 

Hogyan is hat az APM?

 

Az APM az energiakeringést kezeli, tehát azt az irányítórendszert, ami minden más szervrendszert befolyásol.

 

A szervrendszerek (pl. az idegrendszer vagy az izomrendszer) feladatukat csak akkor tudják helyesen ellátni, ha megfelelő az energiaellátásuk.

 

Ha pillanatnyilag túl kevés az energia, akkor alulműködésre, ha túl sok, akkor túlműködésre utaló zavarok jelentkeznek.

 

Fájdalmak, panaszok és betegségek azért alakulnak ki, mert bizonyos területek a testben túl sok vagy túl kevés energiával rendelkeznek, ami annak a következménye, hogy az energia nem tud akadálytalanul áramlani.

 

Az orvos, Dr. Voll egyszer ezt a következőképpen fogalmazta meg:

"Fájdalom, a szövet segélykiáltása áramló energia után."

 

Szervezetünknek meghatározott mennyiségű energia áll rendelkezésére. Ebből következik, ha testünkben valahol többletenergia van, akkor testünknek egy másik pontján energiahiánynak kell lennie.

 

Az egyenlőtlen energia-eloszlás okára nem lehet mindig egyszerű magyarázatot találni. Gyakran a ferde gerincoszlop, néha szöveti hegesedések akadályozzák az energia szabad áramlását. De ezernyi más ok is szerepet játszhat.

 

A beteg csak annyit észlel, hogy valami nincs rendben. Ha figyelmesen figyeli önmagát, gyakran megállapíthatja, hogy több tünet egyszerre jelenik meg, hogy valami elkezdődik és a következő fájdalom sem várat sokáig magára.

 

A kezelés célja ilyenkor az, hogy az energia-áramlás akadályait megszüntesse és gondoskodjon arról, hogy mindenütt az igényeknek megfelelő legyen az energia-ellátottság.

 

Ha ez sikerül, akkor a kezelés folytán az alulműködéseknek és túlműködéseknek normalizálódniuk kell.

 

Első reakciók az APM kezelésre

 

Az első, de talán a második APM kezelés után is rövid időre (percekre vagy órákra) erős reakciók léphetnek fel a szervezetben. Ennek során meglévő fájdalmak rövid időre teljesen elmúlnak, majd percekre ismét érezhetővé válhatnak, majd elmúlnak, és enyhébb formában újból megjelenhetnek.

 

Rövid időre fejfájás léphet fel, enyhe formában lehetséges hidegrázás, hőemelkedés, rosszullét, a vizeletürítés is fokozódhat.

 

Ezek a jelenségek előfordulhatnak, de csak rövid időre. Normális esetben legkésőbb 48 óra elteltével a reakciók megszűnnek.

 

A "szervezet e válaszainak" a megjelenése nem szükséges, de lehetséges. Ez a kezelésnek a normális reakciója, és nem annak egy nemkívánatos következménye.

 

A terapeutának ezek a reakciók nagyon fontosak, mert a beteg testében tudatosan szeretne valamit mozgásba hozni (a szervezet saját energiaszabályozását szeretné serkenteni).

 

Az APM kezelések menete gyakran egészen másképpen zajlik, mint azt a hagyományos terápiáknál a beteg megszokta. Így előfordulhat, hogy hátfájdalmak szűnnek meg anélkül, hogy a beteg hátához egyáltalán hozzáért volna a terapeuta, ilyenkor esetleg a lábon, a hason és a kézen lévő meridiánokat kezeli. Migrén esetén talán hozzá sem ér a beteg fejéhez, vagy csak egyik feléhez, és talán nem is ahhoz, amelyik fájdalmas.

 

Miért különleges a Penzel-féle APM?

 

Az akupunktúra hatásmechanizmusát alkalmazza a Penzel-féle APM is, azonban anélkül, hogy a bőrt megsértené.

 

Éppen ezért a Penzel-féle APM indikációja megegyezik az akupunktúrának

a WHO-os indikációs listájával:

 

Respirációs apparátus:

Akut sinusitis (arcüreggyulladás)

Akut rhinitis (nátha)

Általános megfázásos megbetegedések

Akut tonsillitis (mandulagyulladás)

 

Bronchopulmonális megbetegedések:

Akut bronchitis

Asthma bronchiale

 

Szembetegségek:

Akut konjunktivitis (kötőhártya-gyulladás)

Centrális retinitis(szemideghártya-gyulladás)

Myopia (gyermekeknél)(rövidlátás)

Katarakta (szürkehályog)

 

A szájüreg megbetegedései:

Fogfájás

Foghúzás utáni fájdalmak

Gingivitis (fogínygyulladás)

Akut és krónikus pharyngitis (torokgyulladás)

 

Gastrointerstinális megbetegedések:

Ösophagus- és kardiospazmusok

Singultus (csuklás)

Gastroptosis (gyomorsüllyedés)

Akut és krónikus gastritis

Gyomor hiperaciditás

Krónikus ulkus duodeni (vékonybélfekély)

Akut és krónikus colitis (vastagbélgyulladás)

Obstipatio (székrekedés)

Diaré (hasmenés)

Paralitikus ileus (bélelzáródás)

 

Neurológiai és ortopédiai megbetegedések:

Fejfájás

Migrén

Trigeminus neuralgia

Facialis paresis (arcbénulás)

Agyvérzés utáni bénulás

Peripherikus neuropathia (idegfájdalom)

Poliomyelitis (gyermekbénulás)

Morbus meniere (szédülés, fülzörej)

Neurogén holyagdisfunkció (hólyagürítési zavarok)

Enuresis nocturna (éjszakai ágybavizelés)

Intercostalis neuralgia

Váll-kar szindroma

Periartritis humeroscapuláris

Teniszkönyök

Ischialgia, lumbalgia

Reumatoid artritis
 

Az alkalmazási lehetőségek még ezzel a felsorolással sincsenek kimerítve, mert ennek a terápiának a középpontjában nem az egyes akupunktúrás pontok, hanem maguk a meridiánok állnak, amelyek az egész embert átszövik. Így a legkülönbözőbb funkcionális zavarban szenvedők, pl. csecsemők, kisgyermekek vagy legyengült idős emberek is kezelhetőek a Penzel-féle APM-mel.